Blogbejegyzések

Szuper praktika :)
Düh ellen legjobb a zsurlófőzet. Esténként kell benne üldögélni fél órát.
Ez akkor is egészséges, ha a boldogságodat teljesnek érzed, legfeljebb kettesben üldögéltek, álldogáltok benne :)

Olyan vagyok mint a szűrő. Érzések folynak át rajtam. A mai napnak akár adhatnám a szomorúság címet is, hiszen ma mindenkiből ez áradt. Minden pillanatban úgy éreztem, mintha nem tudnék eleget simogatni, cirógatni, a nevetésért mosolygással, öleléssel könyörögni. 
Most ahogy itt ülök, mellettem egy bögre gőzölgő kakaóval, némi szomorúsággal idézem fel a mai nap pillanatait és nem is kell mélyen belegondolnom, látom ismét az embereket, újra élem és előttem van milyen is az, amikor valakinek a lelke lüktetve sajog. 
Az idő néha olyan lassan múlik. Egy örökkévalóság annak, aki valóban boldogtalan. 
Minden ember érezte magát már így...Voltam én is minden porcikámmal keresztül-kasul olyan boldogtalan, hogy egy hét alatt elfogyott az egész. A hajam is boldogtalan volt,a bőröm, az ágyam, még a ruháim is. Annyira tele voltam boldogtalansággal, hogy semmi sem létezett azon kívül. Amikor pedig már nem létezik semmi más, akkor lassan megszűnik a boldogtalanság is, mert nincs semmi, amihez hasonlíthatnád
...és akkor jön a teljes kimerültség. Aztán elmúlik az is.
És lassan újraéled az ember.............ismét mosolyog, örül, boldog, szeret, szeretve van és képes lesz újra nevetni.
Erről pedig máris eszembe jut egy mondás,
Ha valamin visszatekintve majd nevetni tudunk, miért ne nevethetnénk már most?
és ugye mekkora igazság az,
Ha egy probléma megoldható, felesleges aggódni miatta. Ha nem lehet megoldani, az aggódás sem segít.

Valaki az idők kezdetén, ahogy az almát az asztalnál szokás...
A világot félbevágta és az átjárók kulcsait az emberek szívébe zárta, hogy
az ajtó csak úgy legyen nyitható, ha a két oldalán kettő:

egy férfi és egy nő...
a kulccsal egyszerre áll elő.

ANYÁK NAPJÁN - AZ ÉN ANYUKÁMNAK

Nem bánom ha korhol, nem bánom ha zsémbes
Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes :)
de amikor nincs velem, vágyódom utána
"öregedő" gyermek kapaszkodó vágya
hívlak naphosszat, csak halljalak Tégedet
még ha mondandóm nélkülöz is minden lényeget
kell a tudat, hogy mellettem állsz, fokozod a bátorságom
szívemből mndom, sokszor vagy a hátországom.
Tudom, hogy nem puszillak annyiszor, ahányszor kéne
de a szeretetemnek anélkül is erős a ténye
hiszen a lelkem mindig ölel, húz Téged közel
minden pillantásommal csókolgatlak Téged
mint a levegő úgy kellesz nekem
Nélküled tudjuk, nem is lenne életem
Köszönöm, hogy megszültél, sokat adtál a világnak
persze ezen csak nevetek és örülök a szóvirágnak
minden szó jó, ha általuk látlak Téged vidámnak
bánja a rosseb, ha a rímek időnként silányak
a lényeget úgyis tudod, érzed
mert minden betűm súgja
Szeretlek, úúúgy szeretlek
Kedves kis Anyámtyúkja! 

egy aprócska gondolat...

Tudod, ha már két ember "véletlenül" szereti egymást, sosem szabadna beérni  ennyivel, még az érződő szeretet is éreztetni kellene, hogy életben tarthassuk. (...)
-De ha mégsem éreztetjük, mert úgy  hisszük: az vércikis?
-Akkor elveszítjük.

Ha pedig nincs szerencsénk, a veszteség eszméltet majd minket arra, hogy ama szeretet még nagyon kellett volna.

Mai blog bejegyzésemet egy az imént érkezett e-mail inspirálta és az arra küldött kivonatos válaszomat azért osztom meg Önnel is, mert szomorú, hogy aktualitása lehet...

Az Istenek megteremtették a világot, már csak az volt hátra, hogy az erőt is belehelyezzék. Tanakodtak hová tegyék, hogy az embert azzal is próbára tegyék, hogy ne könnyen találja meg. Egyikőjük azt mondta: Tegyük a föld alá. Az nem jó, mondta egy bölcsebb Isten, mert az ember előtt-utóbb feltúrja a földet és megtalálja, inkább tegyük a hegy tetejére. Végül a legbölcsebb, legöregebb Isten szólalt meg: Nem tehetjük a hegy tetejére, az ember előbb-utóbb megmássza a hegyeket, tegyük magába az emberbe, ott sosem fogja keresni.

Kedves Olvasóm! csak az önmagunkba vetett hitet ne veszítsük el...

A félelem kopogtat az ajtón.

A HIT kinyitotta és már nem volt ott semmi. 

Mai napom döbbenetét adta egy kedves Vendégem, mikor a masszázs végén elkezdett sírni. 
Kérdeznem sem kellett mi történt, mi váltotta ki ezt az érzelmi kitörést, magától elkezdte mondani hogyan hatott rá a masszázságyon eltöltött két óra. Mélyen belém ívódtak a mondatai, talán soha nem is fogom elfelejteni őket. A megszólalás alig ment, zavarban is voltam, így most írom:Köszönöm! Mindaz pedig amit hallottam, gondolkodóba is ejtett. Ki tudná megmondani, hogy amit egy másik embernek adunk, az milyen irányba viszi az életét? Milyen megtapasztalásai vannak? Milyen gondolatokat generál benne az, amit közben átél ott és utána? Ez és ezek az elképzelések ihlették az alábbi történetet.

A sirály az öböl partja fölött szállt, amikor megpillantott egy egeret. Leszállt az égből és megkérdezte a kis egérkét.
-Hol vannak a szárnyaid?
Minden állatnak meg van a maga nyelve, így az egér nem értette mit beszél a madár. De az feltűnt neki, hogy van rajta két nagy furcsa valami, ami a testéből nőtt ki. "Biztosan beteg szegény" - gondolta az egér. A sirály észrevette, hogy az egér a szárnyait bámulja és azt mondta:
-Szegénykém. Megtámadtak a szörnyek, megsüketítettek és ellopták a szárnyadat.

Megrendülten a csőrébe vette a kis állatot és elvitte egy sétarepülésre az egekbe. 
"Biztosan hiányzott már neki, hadd élvezze egy kicsit" -gondolta, miközben repült vele. Azután óvatosan visszatette a földre. Az egér hónapokig mélységesen boldogtalan volt, hiszen megismerte a magasságot és akkor egy óriási, gyönyörű világ látványa tárult elé. De ahogy telt-múlt az idő és az élmény nem ismétlődött, újra csak elkezdett hozzászokni saját kis egérlétéhez és azt gondolta, hogy a csoda, amit átélt, biztosan csak egy szép álom volt.

sztori a mai nevetésért :-D Éjjelente, amikor leoltjuk a lámpákat és lefekszem, még mindig meg kell bizonyosodnom arról, hogy a lábam a takaró alatt van-e. Már nem vagyok gyerek, de ... nem tudok úgy elaludni, hogy a lábam kilóg a takaró alól. Mert ha egyszer egy hideg kéz kinyúlna az ágy alól és megragadná a bokámat, felsikoltanék. Igen. Olyat sikítanék, hogy még a holtak is felébrednének. Ilyesmi természetesen nem történik ezt mindannyian tudjuk. (...) Az ágyam alatt rejtőző lény, aki arra vár, hogy elkapja a bokámat, az sem valóságos. 
Jól tudom ezt és azt is, hogy ha elég óvatos vagyok és a takaró alatt tartom a lábam, sosem lesz képes megfogni a bokámat :-D

Nagy igazság, hogy vannak emberek, akikkel ha találkozunk, meg tudnak változtatni bennünket. 
Néha olyan mélységesen, hogy utána még a nevünkben sem szeretnénk ugyanazok maradni.

Fiatal házaspár a nagykörúton lakik és vesznek egy új szekrényt. A férj hajnalban elmegy dolgozni. Amikor pedig reggel az első villamos elmegy a ház előtt, a szekrényajtó magától kinyílik. A feleség becsukja, ám a következő villamosnál megint kinyílik. Ez így megy egész nap, míg a nő megunja és felhív egy asztalosipari szövetkezetet, akik kiküldenek egy fiatal szerelőt.
Áll a szerelő meg a feleség a szekrényajtó előtt és látják, hogy az érkező villamosnál megint automatikusan kinyílik az ajtaja.
-Hát sajnos kisasszony innét nem látok semmit, lehet hogy belül van a baj. Én beállok a szekrénybe, csukja rám az ajtót, hátha belülről látom, mi a hiba.
Szerelő be, nő rácsukja a szekrény ajtaját, ebben a pillanatban megérkezik a férj. Veszi le a kabátját és be akarja akasztani a szekrénybe, erre meglátja bent a szerelőt.
-Maga mit csinál itt??- kérdi elképedve.
-Mondja, elhiszi nekem, ha most azt mondom, hogy a villamosra várok?